Sosem jelent jót, ha egy film esetében felmerül Jennifer Lopez neve, hiszen a vitathatatlanul erős szexuális kisugárzásán túl általában nem sokat ad a film élvezeti értékéhez. A szomszéd fiút viszont még ez a kisugárzás sem képes 'annyira rossz, hogy az már jó' irányba billenteni, mert egészen a gyökerétől bűzlik a film.
Mostanában sokat forgok a guilty pleasure témakörön, hogy voltaképpen miért is néz az ember olyan sorozatokat - hogy témánál maradjunk -, amik rosszak. Vagy rossznak tűnnek elsőre. Mert ki szereti az idejét valami ganéval tölteni, ha nézhet igényes szériákat is? A választ természetesen én sem tudnám teljes mértékben feltérképezni, de a Bitten legalább azt váltotta ki belőlem, hogy tovább merengjek az élet értelmétől egy hangyányival kisebb problémán.
Chris Kyle Amerika valaha élt legsikeresebb mesterlövésze. Sokkal helytállóbb azonban a leghalálosabb mesterlövész címét odaajándékozni neki, ugyanis százhatvan megerősített találata okán érdemelte ki a legenda státuszt. Örömteli hír volt, amikor Kyle életrajzi könyve Clint Eastwood kezében landolt, ám a patriotizmus kérdéskörét korábban ízlésesen és helyén kezelő rendező jelen filmjében mintha vérszemet kapott volna.
Mózes ül, és nagy gonddal vési kőtáblákra a Tízparancsolatot, majd megpillantjuk a háta mögött a kisgyermekként megjelenő Istent. Közelebb lép Mózeshez, majd megkérdezi tőle, hogy mit szól a Tízparancsolathoz, tetszik-e neki. Ekkor, a film utolsó harmadában már nem lángol fel a nézőben a kétségbeesés, mert már két órája tart a hangos és látványos kaland, a nézői reménykedés pedig, hogy a film összeszedi magát, már a mozin kívül kolbászol valamerre.
Suzanne Collins megírta, Francis Lawrence pedig megrendezte… Ha egész pontosan akarnék fogalmazni, akkor a korábbi mondatot így árnyalnám: Suzanne Collins nyögvenyelősre, de megírta Az éhezők viadalának harmadik részét, amiből Francis Lawrence egy vállalható, de totálisan felesleges előkészítést rendezett a tényleges lezáráshoz. A kezdeti megállapítást azért érdemes ilyen formában árnyalni, mert Hollywood gépezete ezt a sorozatot is bekapta, ketté lett bontva, és a Twilight óta most lehet leginkább érezni, hogy a megbontás mögött kizárólag pénzügyi okok álltak, mert ezt a sztorit hosszabb játékidőben, de egyetlen filmben is gond nélkül el lehetett volna készíteni.
Úgy tűnik, hogy a horrorfilm-gyártás boszorkánykonyhájában a kézi kamerás, vagy más néven found footage filmek sátrat vertek. Alacsony készítési költség, rángatózó kamera és a játékidő utolsó felében beinduló események. Sarkított tények, de általában ezek jellemzik a kortárs kézi kamerás filmeket, amik szinte lassan már kivétel nélkül az adott év elénk böfögött termékei. Az As Above, So Below pontosan felhúzható a korábban említett hármas meghatározásba: A Bölcsek köve után kutató archeológus és csapata alászáll a párizsi éjszakában a földalatti katakombákba, hogy felkutassák a híres követ, amiből a legendák szerint az örök életet, örök fiatalságot lehet elnyerni. A kalandos expedíció azonban a vártnál is izgalmasabbra sikerül, ugyanis Párizs alatt nem csak az emlegetett kő fekszik, hanem maga a gonosz is, aki végigkíséri a felfedezőket, hogy megtanítsa nekik a leckét: magába a pokolba kell alászállnia, aki az öröklét titkát akarja megfejteni.
Tavaly a Démonok között feszegette annak a határát, hogy mit jelent a jó ízlésen belül maradni, és különböző klisékből felépíteni egy filmet. James Wan 2013-as filmje szerencsére tudta a dolgát, és bár nem mutatott semmi újat (nehéz dolga volt), kimondottan szórakoztató kis horror abc-nek tekinthető. Idén a Démonok között parababájából, az Annabelle-ből készült horrorfilm, ami szintén kacérkodik a már látott elemek ollózásával, de neki már kevésbé sikerül a mutatvány.