Úgy tűnik, hogy a horrorfilm-gyártás boszorkánykonyhájában a kézi kamerás, vagy más néven found footage filmek sátrat vertek. Alacsony készítési költség, rángatózó kamera és a játékidő utolsó felében beinduló események. Sarkított tények, de általában ezek jellemzik a kortárs kézi kamerás filmeket, amik szinte lassan már kivétel nélkül az adott év elénk böfögött termékei. Az As Above, So Below pontosan felhúzható a korábban említett hármas meghatározásba: A Bölcsek köve után kutató archeológus és csapata alászáll a párizsi éjszakában a földalatti katakombákba, hogy felkutassák a híres követ, amiből a legendák szerint az örök életet, örök fiatalságot lehet elnyerni. A kalandos expedíció azonban a vártnál is izgalmasabbra sikerül, ugyanis Párizs alatt nem csak az emlegetett kő fekszik, hanem maga a gonosz is, aki végigkíséri a felfedezőket, hogy megtanítsa nekik a leckét: magába a pokolba kell alászállnia, aki az öröklét titkát akarja megfejteni. 

Az As Above, So Belove ennek a kálváriája, az oly népszerű shaky-camera effektussal karöltve, mert egyes rendezők szerint még mindig csak így lehet egy történetet realisztikussá tenni. Ezen a kitaposott úton való járás már önmagában is belövi a filmet egy bizonyos szintre, ahonnan a játékidő előrehaladtát tekintve sem tud kilépni, saját maga által állított kliséken csúszkál a végkifejletig, hogy kínkeservesen magának tudhasson egy tisztes másfél órás játékidőt.

A talált kamerás horrorfilmek esetében mindig kritikus a játékidő. Az adalék, amit ritkább esetben érzünk indokoltnak, legtöbbször viszont a mozi sötétjében unottan bámészkodunk a film alatt, vagy éppen az óránkra tekintgetünk, hogy mikor lesz vége a rángatózásnak, mert már kezd elmúlni a savlekötő, és a hányinger elleni gyógyszer hatása. A film ott követi el első és talán legnagyobb hibáját, hogy rosszul méri fel története játékidejét, és a végtelenségig csavarja az egyébként nem is túl bonyolult történetet. A francia utca –és csatornarendszer alatti kalandozás inkább tűnik időhúzásnak, mint feszes történetmesélésnek, ugyanis a játékidő nagy részében pörögnek az alibi események, azonban úgy hiányoznak a történetből a meglepetések, és maguk az ijesztések, mint a falat kenyér az éhes ember szájából. 

A John Erick Dowdle által rendezett katakombás, földalatti misztériumról kerek perec ki lehet jelenteni, hogy mellőz mindenféle félelemkeltő eszközt, magát a horror, thriller létét megkérdőjelezve ezzel.Lesújtó kritika, de semmi sem indokolja, hogy még csak véletlenül is megkapja ezeket a címkéket magának, hiszen egy éjszakai kalandfilm is lehetne kézi kamerás stílusban, és akkor még olyan pofonok sem érnék, hogy félelmetesen sivár, amikor éppen ijesztgetnie kellene.

A film inkább a misztikum szálait pendíti meg, amivel egyébként ügyesen bánik: a Nicolas Flamel–féle Bölcsek köve utáni kutatás egészen izgalmas, ám ha a produkció elején, a föld alá való lemászáskor megkapnánk a történet egy pontján olvasható „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.”frázist, nem várnánk túl sokat, vagy éppen semmit. Így viszont az As Above, So Below minden erőlködése ellenére tőrbe csalja a nézőt, és elrabol egy „szeletkét” a pénztárcájából jogtalanul, hiszen nem képes egyetlen valamirevaló ijesztést, vagy feszengést kiváltó momentumot sem felmutatni.