A Szél támad Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon való bemutatásakor még senki sem szimatolta ki annak a szagát, hogy a vetítés után Hayao Miyazaki köszönőlevelében fogja bejelenteni visszavonulását a filmezéstől. Az esemény nem előzmény nélküli, és annak ellenére meglepő, hogy a mester korábban már többször pedzegette az álláspontját.

Miyazaki világszerte ismert filmrendező: A Ghibli-stúdió egyik alapítója, a japán rajzfilmgyártás egyik úttörője. Nem túlzás azt feltételezni, hogy legalább akkora hírnévvel és szakmai tapasztalattal, elismeréssel rendelkezik, mint Walt Disney, bár időben és térben is teljesen szeparáltan alkottak. Miyazaki nem csak egész estés rajzfilmgyártása révén vált nálunk is elismert alkotóvá, sokkal inkább alkotásaiban elrejtett különlegességei révén voltak képesek az ettől ódzkodók is megérteni és megszeretni a jól megírt karaktereket és magát a mestert is. 

Alkotói termékenysége felbecsülhetetlen: jellemrajzai sohasem voltak skiccszerűek, világlátása éles, mégis legtöbbször reményt keltő, mondanivalója univerzális és könnyen befogadható. Természetesen bárkinél fennállhat annak a lehetősége, hogy nem képes azonosulni a tradicionális japán értékrenddel, világlátással és mentalitással, de Hayao Miyazaki abban a legprofibb, hogy hozzánk, akik nem abban a régióban, és nem ilyen szabályok szerint élünk, elhozza a keletet, és egy pillanatra sem felejtjük el, hogy kívülállók vagyunk, mégis belépőt és nagyítót kapunk utunkhoz.

Felsorolni is felesleges lenne mesterműveit, ugyanis akkor az alábbi sorok csak ebből állnának, és ha kihagynék akár egyet is, komoly lelkiismeret furdalást éreznék. Miyazaki saját bevallása szerint leginkább olyan történeteket és filmeket készít, mely az egészen kicsi gyermekektől kezdve a felnőttekig utat talál és ez az általa kijelölt csapásirány életpályájának legnagyobb részére illik is. Felszíni mondanivaló tekintetében sem kell szégyenkeznie, de ami a mélyebb rétegeket illeti, egészen komoly gondolatokkal tölti meg a néha szentimentális történéseket és kalandokat.

Ez a szisztéma viszont a The Wind Rises esetében némiképp megtörik. Az elkészítés apropójából és a történetből kifolyólag is lehetetlen, hogy a korábban ismert stílusjegyek mindegyikét képviseltethesse. A Szél támad egy leköszönő beszéd, amit hallgatva végig abban reménykedünk, hogy még jó sokáig fog szólni, és sosem fejeződik be, ugyanis annyira kellemes a fülnek. A film vége után pedig joggal távozhatunk a moziból szomorúan: ha hihetünk a mesternek, akkor egy gyönyörű búcsúval, de elválunk egymástól.

A történet kezdetén egy Jiro Horikoshi nevű kisfiút ismerhetünk meg, aki pilóta szeretne lenni, ha felnő. Ez az álma azonban alkalmatlansága miatt meghiúsul, viszont egy sokkal összetettebb, sokkal ambiciózusabb feladatra szánja az életét. Felnőttként repülőgépeket szeretne tervezni, hiszen egy mondás szerint ezeket a gépeket sokan el tudják vezetni, ám megalkotni őket annál kevesebben. A háború előtt járunk a császári Japánban, ahol a kisfiú felcseperedve tényleg valóra váltja az álmát: minden segítséget megkap a munkájának érdekében, hogy megalkothassa az addigi legfejlettebb repülőgépet, a Zero névre hallgató vadászrepülőt, mely a küszöbön álló, majd elérkező világháborúban a dicső nemzetet segítheti. A robotmunka és a minden szabadidőt felmarkoló alkotói folyamat mellett Jirót a szerelem is megtalálja, azonban életének ez a területe is legalább olyan komplikált, mint a repülőtervezés.

Miyazaki most sem engedett a komplexitásból. Amíg a felszínen az életpálya kibontakozása, Jiro életének megismerése zajlik, addig a felszín alatt sokkal mélyebb problémák dúlnak, mint amit elsőre észrevennénk. A haza, a társ, és a munka iránti elkötelezettség megmutatja, hogy a sokszor vitatott japán kisember hogyan képes valóra váltani az álmait, milyen értékrendek lehetnének követendők. Az élet összes területén gondokba ütköző karakter azonban önmagához képest is erőn felül küzd egy olyan világban, ahol hamarosan a világháború zúzza szét az életet, és a lét megkérdőjeleződik.

Jirónak folyamatosan meg kell küzdenie önmagával: a repülőgépek gyártása számára alkotói folyamat, ami a létét jelenti, viszont olyan eszközöket hoz létre ezáltal, ami emberek életét oltja majd ki, céljaitól és elképzeléseitől pedig teljesen független. Miyazaki nem fél kritikát mondani a nemzetéről, ám soha egy pillanatra sem megy át harcos politikai szerepvállalásba.

A Szél támad erényeit még hosszasan lehetne sorolni. Látványvilága kikezdhetetlen szilárdságú, képei maximálisan kidolgozottak, főleg a tájábrázolásban érezhetjük, hogy a mester és a filmen dolgozó alkotók elérték lehetőségeik csúcsát. Minden részletében hibátlan, pont olyan, mint a többi Miyazaki rajzfilm: mindennek megvan a helye, mellé még játékosság és művészi érzékenység is társul.

Ezek alapján a mester megkoronázta a teljes életművet, nyugovóra térhet. Világszinten elmondható, hogyha a filmrendezők többségének csak egyetlen ilyen filmjük lehetne az életműben, mint a Szél támad, akkor a sokszor bántott kortárs filmművészet nem termelne annyi szemetet. Miyazaki pedig ilyen szintű zseniális alkotásokból készített egy egész listát, így viszont elkerülhetetlenné válik, hogy a filmet elhelyezzük az alkotások között.

Az utolsó munka majdnem tökéletes mivolta ellenére nem a legerősebb alkotás, ám a szakma még így is a csodájára jár. Nem hiába dolgozott rajta a rendező közel négy évig, és ha ez volt a búcsúbeszéd, akkor meg kell hajolnunk. A moziból kijövet egészen biztosan meg fogjuk könnyezni a dolgot, hiszen ha a hír igaz marad, akkor a japán rajzfilmek iránt aktívan érdeklődők számára itt lezárul egy korszak. A jövő pedig elképzelhetetlennek tűnik a Jiróhoz, Chihiróhoz és Nausicaähoz hasonló karakterek nélkül, akik még ezután mutatkoztak volna be.