Ha egy rendező azt a technikát követi a rendezésben, hogy színészei elől fontos információkat hallgat el, akkor az acting jó eséllyel naturális, meglepő, és félelmetes lesz. Jeremy Lovering rendező bemutatkozása igazán az In Fear kapcsán bontakozik ki: minimál thrillert ad a nézőnek, abból is a jobb fajtát.

Tom és Lucy két hete ismerik egymást, gyakorlatilag semmit sem tudnak a másikról. Elejtett mosolyok, lopott pillantások sejtetik, hogy a két fiatal éppen csak, hogy lépked a közös kapcsolat felé, aminek folyományaként egy közös fesztiválozásra mennek Írországba. Tom viszont még a nagy bulizás előtt el szeretne tölteni egy közös estét a lánnyal, így hotelszobát bérel az Isten háta mögött, ahová szokás szerint igen bonyolult eljutni. Ahogy egyre mélyebbre hatolnak az ír földeken, rájönnek, hogy valami nagyon nincs rendben, és folyamatosan körbe-körbe autóznak. Mintha valakinek nyomós oka lenne arra, hogy a két fiatal ne érjen oda a “nyugalmat” jelentő helyre.

Mindig örömmel tölti el a szívemet, ha a Sundance - és egyéb filmfesztiválok lógója ugrik a képembe a film elején, jelezve ezzel, hogy jó eséllyel valami egészen egyedit fogok az elkövetkezőkben látni. Ez a teória pedig azért működik már évek óta, mert a receptem bevált: a fesztiválokról való filmválogatás eddig mindig meghálálta az adott delikvensre eső döntést. Az In Fear sem kivétel ez alól, már most leszögezem, hogy a mai jumpscare és tucatra érkező hulladék minőségű horrorok mellett a film egészen egyedi látásmódot mutat be, több ponton is az egekig dicsérhető (néhány tekintetben pedig eléggé üti a klisé-métert.)

Jeremy Lovering személyével illik tisztában lenni az In Fear kapcsán: aktuális filmje valójában rendezői bemutatkozása, ezért a vakítóan egyértelmű negatívumok mibenlétére már nem is kell keresni a választ. A korábban sorozatokban utazó rendező mégis olyan pszicho-thriller kínál számunkra, ami csak és kizárólag ilyen, szárnypróbálgató vagy abszolút független filmrendezőktől származhat. Minden pillanatán érződik az alkotás mássága, erősségei mesterien építkeznek egyediségéből, és ha az elején ugyan kételkednénk is abban, hogy miféle értéket képvisel, a végére mi magunk leszünk a legjobban meglepve: egy kimondottan tökös dolog bontakozik ki előttünk.

Lovering - mint korábban is említettem - azt a technikát alkalmazza a film egészében, hogy információt hallgat el a színészek és a néző elől, bizonytalanságot és információhiány szülte feszültséget éreztet ezzel. A nyitány gyakorlatilag in medias res-alapú, már-már fájóan keveset csepegtet el abból, amire később számítani lehet, mintha alap információk maradnának a háttérben. Itt illik is megjegyezni, hogy a mai filmfogyasztók egy részénél már itt kiég az első villanykörte: egyfajta toleranciát kell a filmmel szemben mutatni, és reménykedni abban, hogy ennek koncepciója lesz, és nem csak blöffnek használják fel.Ha a bizonytalanság már megvan, akkor a rendező csavar egyet a helyzeten: egymást alig ismerő fiatalok alig-alig kibontogatott k
araktereivel lép elő, mely mindenképpen merészségre utal: egyedül talán itt fáj, hogy a karakterek később sem árnyalódnak, az információk hiánya ezen a téren gyengíti a filmet.

Bár őszintén, a két hetes kapcsolatról, vagy éppen a szereplőkről nem biztos, hogy túl sok érdekes dolog derülne ki. Mégis úgy tűnik, hogy Lovering nagyon érti a dolgát, mert az azonosulás aláásása mellett is olyan hangulatot hoz ki az ír földből és az általa teremtett szituációból, hogy a legkomolyabb alkotások is példát vehetnének róla. Egyszerre izolált és nyitott a helyszín, bármennyire is nem érezzük sajátunknak a karaktereket, tudunk velük együtt mozogni, mert hitelesek. Amikor megijednek, akkor érezzük, hogy ez nem csak megjátszás, még ha néha félre is billen a mérleg Alice Englert személyénél.

Ha egy rendező első debütálásával ekkora eredményt és el, akkor talán még afölött az érzés fölött is képesek vagyunk átsiklani, hogy nincsenek szánkba rágott válaszok, és a film egésze is annyira minimál költségvetésű és átlagos történetű, hogy a “már láttam valahol”-érzés is óhatatlanul a nyomába szegődik. Aki eddig nem követte a Sundance-alkotásokat, az gyorsan kezdjen el felzárkózni, mert nem tudja majd, hogy mikről marad le.