A kísértetházas történettel kezdődött minden, majd egy elmegyógyintézetben történtek igencsak fura dolgok az American Horror Story keretein belül. Tavaly az első két évadhoz képest egy könnyedebb témával készültek a rendezők és az írok, a boszorkányok nem is zsebeltek be akkora sikert, mint amekkorára a készítők gondoltak. A témával nem is volt baj: a Coven minden kreatív ötlete ellenére nem állt össze boszorkáival egy kerek egésszé, és annak ellenére is elhagyta magát, hogy többször az évad legjobb epizódjait sikerült felmutatnia. Idén sikerül ezt a csorbát kiküszöbölni a torzszülöttekkel?

A Ryan Murphy és Brad Falchuk nevével jegyzett antológia-jellegű sorozat a totális kliséktől (kísértetház-téma) indult el a ponyva irányába (elmegyógyintézet betegebbnél betegebb fazonokkal), át a boszorkányhistórián, és lett a tévés sorozatok között egy igazán hiánypótlós szórakozás. A kiváló színészek, jól rendezett részek évadról évadra fent tartották a nézői érdeklődést, és ez a lelkesedés jellemezte a harmadik évadot is, minden hibája ellenére.

A negyed évadban Murphy és Falchuk egy sokkal felkavaróbb téma felé merészkedett: abba a világba kalauzolnak el minket, amiben szörnyszülöttek társulatba verődve, esti előadások keretein belül szórakoztatják a megjelenteket, aprópénzért árusítják ki testi fogyatékosságaikat, a társadalom kitaszítottjaiként csak ennek a műsornak a keretében tudnak érvényesülni. A betegségek áldozataivá váló „fogyatékossággal” élők társulatba verődve a századforduló során még nagyobb attrakciónak számítottak, mint a sorozatbeli ’50-es években.

A Freak Show 1952-ben játszódik egy Jupiter nevű floridai városban, a történet pedig egy utolsó próbálkozásait megélő társulat körül forog. Elsa Mars (Jessica Lange), a társulat vezetője még nem adta fel a vezényletével felépített, feltételezhetően estéről estére mozgásba lendülő szórakoztató show ötletét, főleg, hogy egy rejtélyes gyilkosság kapcsán egy új szörnyszülöttre vetheti rá magát, a sziámi ikrekre, Dot-ra és Bette Tattlerre (Sarah Paulson). Az új „jövevény kapcsán” Elsa újra szárnyra kap, a tündöklés és a show felfuttatása lebeg a szeme előtt, ám nehéz az egy testbe zárt két lélekkel megegyezésre jutni, ami Elsa terveit romba döntheti. A hölgyek a társulatba kerülnek, ahol megismerkednek a többi fura figurával, akikkel Elsa szerint a jövőben még sokáig fognak együtt lenni, és elkezdik előkészíteni az újabb fellépést. A show azonban nehezen indul be, a nézők sehol, és még egy félelmetes kinézetű, horrorisztikus bohóc is a társulat nyomában van, tisztázatlan szándékaitól vezérelve. Meddig képesek a „freakek” elviselni az emberek támadásait, sértegetéseit? Mik a céljai Elsának a társulattal? Önös érdekek vezérlik, vagy tényleg a csapat tagja?

Az idei témafelvetés kapcsán azonnal érezhető, hogy egy sokkal depresszívebb, szomorúbb nyitánnyal állunk szemben, mint eddig valaha. A „szörnyszülöttek” minden egyes megaláztatása már önmagában megviselheti a nézőket, sőt, a pilot epizód nézése közben nem egyszer fogott el az érzés, hogy én is egy néző vagyok, akinek a kezéből csak a félig megtépett jegy és a popcorn hiányzik. Aki kerek szemekkel bámulja a normális emberekként élni akarókat, ez pedig elég depresszívvé teszi már az első részt is. Ez egészen biztosan ütőkártya lesz a folytatásban is majd, főleg, hogy lesz is miért rosszul éreznünk magunkat.

A bizarr téma után pedig az ember kíváncsivá válik, hogy miként működhet egy ilyen társulat, meg akarja ismerni a benne résztvevő szereplőket, sőt arra is kíváncsi lesz, hogy egy új tag megjelenése révén valóban „fellendül”-e a műsor. A történet szokás szerint egyszerű, és egyszerűen is kerül tálalásra, a tempó is ezt a tálalást szolgálja kimért komótosságával. Az írók idén is azt a bevezetést választották, hogy a néző szereplőről szereplőre haladva ismerje meg, hogy kiknek a sorsát fogja tizenhárom részen keresztül végigizgulni, így az expozíció alapos és részletesen mesél. A show egyébként másfajta értelemben horrorisztikus, mint azt eddig korábban megszokhattuk például a kísértetházas első évadnál, a félelemkeltés már a karakterek sorsába van beleszőve, persze a lépten-nyomon feltűnő bohóc gondoskodik majd a későbbi részekről, hogy a címhez megfelelően ijedezzünk és sokkolva legyünk.

A sorozat állandó karaktereit ezek után nem is isteníteném, mert a már megszokott zseniális formájukat hozzák, egyedül egy dolog meglepő a sorozat kapcsán. Az első évadban mellékszereplőként feltűnő Jessica Lange – bár zseniális talentummal megáldott színésznő – gyakorlatilag összes itteni szerepében hasonló karaktert testesít meg. Természetesen mindhárom évadban más szerepkörben tűnik fel, ám erős hasonlóság figyelhető meg a szerepei között. Ez természetesen nem negatívum, hiszen aki látta már a színésznő játékát, érti, hogy mire gondolok, és miért nem unalmasnak nevezem a helyzetet, inkább csak egy tőle teljesen távol álló szerepben is egészen biztosan érdekes lehetne a színésznő. Ha hihetünk a pletykáknak, akkor a következő évadban már nem fog szerepelni, ez pedig azért szomorú, mert a sorozat neve összefonódott többet között az ő nevével is, a pilot egyik legerősebb jelenete is az ő előadásában csúcsosodik ki, ahogy a letűnt csillogásról énekel, valamint görcsösen próbál újra a díva, egyúttal az ősanya lenni.

A kérdés az lesz a folytatásban, hogy a Freak Show képes-e az első két évad színvonalát hozni, sőt a harmadik jobb pillanatait idézni, vagy boszorkányos átkok áldozata lesz, és ez az évad sem váltja be a hozzá fűzött igen nagy elvárásokat? Még csak egy részen vagyunk túl, gyakorlatilag bármi lehet, mindenesetre az alapötlet megint egészen kiváló, sokrétű és talán a legszívhezszólóbb.