Ha nem lett volna nyilvánvaló mindenki számra, hogy Michael Bay rátette mocskos kis mancsait a Tini nindzsa teknőcök történetére, akkor sem tagadhatná le a film, hogy a „nagy öreg” stílusjegyei intravénásan lettek a produkcióba pumpálva, és ettől a mozivászon – rajta a szteroidos teknősökkel – gyakorlatilag felrobban. A hatalmas visszatérés pénzügyileg biztosan jó ötlet volt, mi meg szívjuk csak a bal alsó hetes tömött fogunkat.

Az alapfelállást valószínűleg mindenki ismeri, akár kicsi, akár nagy. Adott egy patkány és négy kisteknős, akik valamilyen úton-módon kicsit mutálódnak, leköltöznek Manhattan csatornarendszerébe, hogy az emberektől elzárva éljenek, és sajátítsák el mesterüktől a japán harcművészet alapjait. Szeretnek popkulturális utalásokkal viccelődni, pizzát enni, marhulni. Persze nem bírnak magukkal, és hamar a város védelmezőivé lépnek elő, ugyanis egy ördögi klán tartja markában Manhattant, vezetőjüknek pedig „városuralmi” tervek körvonalazódnak a fejében. Így a teknőcök bármennyire is szélhámosok, hirtelenek és tapasztalatlanok, nekivágnak, hogy rákoppintsanak Zúzó (angolul Shredder) fejére. Társuk a bajban az eredetileg régiségekkel foglalkozó April, aki a mozifilmekben már riporteri feladatokat lát el.

Remélem, nem csak bennem merül fel a kérdés, ahogy a saját összegzőmet olvasom, hogy ez a történet mennyire kétesélyes lehet a vászonra adaptálva. Szó se róla, a papír elbírja az ennél merészebb dolgokat is, de ez rossz kezekben, humor és mindenféle stílus nélkül egyszerűen halott ötlet. Lám, 2014-ben pedig szerethetik a halott ötleteket, mert Michael Bay és Jonathan Liebesman egy pofa sör mellett jól megdiskurálta, hogy most már ideje egy teknőcös filmnek, nem baj, ha nem mutat semmi újdonságot a régiekhez képest, és hogy néhány ponton erős visszalépés lesz, a nézők ezt is kajálni fogják. Robbanjon, ami csak tud, az utolsó kipufogóra is tátsuk a szánkat, és jó lesz az.

Nem, jelentem, nem annyira jó ez így, sőt kimondottan rossz utcába fordultak be az urak, szigorúan a végterméket figyelembe véve. Persze a bevétel lazán a készítési költség háromszorosára rúgott, és már előre be van jelentve a következő rész, bár felejteni tudnám, hogy mit néztem másfél óráig.

A Tini nindzsa teknőcök nem rossz film, inkább bután semmilyen. Butasága sok tényezőből tevődik össze: első körben az a legnagyobb probléma vele, hogy nem a teknőcökre van szabva a történet, hanem a minden lében kanál, itt idegesítő riporterre, April O’Neil-ra. A karakterrel egyébiránt semmi baj nem lenne, ha meg lenne írva, és nem egy Shia Labeoufhoz hasonló idegesítő színész keltené életre. Megan Fox, egy név, ami egészen biztosan szitokszó Hollywoodban, és lassan tényleg a Playboy magazin felé vehetné az irányt örökre. Nem gondoltam, hogy ilyet írok majd, de Kristen Stewart hozzá képest törzskönyves színészpalánta.

Másrészről a történet pontosan annyit mutat magából, és annyira lett kitalálva, mint egy húsz perces epizód másfél órásra húzva. Ez nézve is pont annyira kínos, mint olvasva, ugyanis még egy vasárnap reggeli kalandnak is kevés lenne a televízióban. Olyan szinten alibiként történik minden, hogy meglegyen a látszata, be legyen mindenki mutatva, és történjen is néha valami a jelenetekben.

Amikor pedig beköszönt a zúzás, akkor tényleg minden robban, reccsen, de kérném szépen a vágó urat, hogy legközelebb hagyjon benne némi élvezetet is, mert nem szeretnék epilepsziás rohamot kapni, tudja, a moziba szórakozni jár az ember. Az akciójelenetek annyira agyon vannak vágva, hogy kapkodjuk csak a fejünket, bár annak fényében ezt meg is értem, hogy a komputer-animáció nem áll a helyzet magaslatán. A teknőcök még hagyján, hogy úgy néznek ki, mint Hulk kisöccsei, de Szecska Mester kinézete már kritikán aluli.

Ezen a mixen már csak az segítene, ha legalább vicces, vagy reflexív lenne a film, de nem hogy nevetni nem fogunk, inkább kínosan fészkelődünk a székben. Néhány utalás egészen jól eltalált, de alapvetően gyenge a film humora, sőt, megértük azt, hogy a Tini nindzsa teknőcöket nem igazán akarták viccesre megcsinálni.

Viszont ezt egy fiatal felnőtt mondja, akinek mások az igényei, mint a kisebb lurkóknak, a kutya pedig itt van elásva. A fiatalabb korosztály egészen biztosan élvezi majd ezt a produkciót, ők még nem ismerik a kilencvenes évek teknőceit, és nem támasztanak elvárásokat a film felé. Nekik bátran ajánlanám, viszont a tinédzser kor felett már elgondolkodnék rajta, hogy frissítsem-e az emlékeimet, mert lehet, hogy nem kellene őket romba dönteni.